Margitta, Albis; fazekasság

                                - kulturális örökség -

Története

A város keleti peremén húzódó dombsor kiváló alapanyagot biztosított a fazekasságnak, s ezt már évszázadokkal ezelőtt felhasználta az itteni lakosság. Ennek bizonyítékai a Székelyhídi Múzeumban őrzött 13-14. századi, szürke anyagból készült edények; ezeket épp az említett dombsor lábánál találták.

Többféle agyagot használtak, ezeket a Cseredombról, valamint a Lapisról bányászták. A Cseredombon a felszínhez közelebb föveny (homokos agyag), mélyebben pedig sárga agyag található, ezeket keverték a mázatlan edény készítéséhez.

A mesterség fejlődését több más körülmény is elősegítette. Margittának nagy volt ugyan a határa, ám java részét a Csáky grófok birtokolták, majd a mölki apátság tulajdonába került, így a lakosság kevés termőföldhöz jutott, és mezőgazdasági jövedelmének kiegészítésére kényszerült. Ugyanakkor Margitta országosan ismert vásárhely volt, s ez a körülmény szintén kedvezett a kézművesség virágzásának. Margittán a 18. századforduló táján 27 fazekas dolgozott, de még a két világháború közötti időszakban is számos műhely működött. A fazekastermékek nagy részét a helyi piacon értékesítették, de eljutottak a margittai edények még a híres debreceni vásárokra is. A környező fazekas központokhoz (Körösrév, Báród, Lehecsény, Lelest) hasonlóan, a margittai is a századforduló táján ért virágzásának tetőpontjára, hanyatlását a gyári fém- üveg- és porcelánedények elterjedése okozta.

A fazekastermékek leírása

Kétféle edényt készítettek: mázatlan parasztedényt, vászonedényt és mázas edényt. Előbbit egyszer égették, az utóbbit kétszer. A mázatlan edényt korongolás és fülezés után szikkasztották, majd vízzel elkevert fehérfőddel és borostyánnal díszítették. A hagyományos margittai edények leginkább konyhai használatra készültek. Hagyományos edényforma például a szilke; ebben a mezőre hordták az ételt. Nagysága szerint lehetett félemberes és kétemberes. A tejes csuprok negyed literestől két literesig készültek. Ezekben altatták a tejet, mert jobban „feladta a felit” (több lett tej föle benne). Továbbá készítettek mázas és mázatlan kannákat, és korsókat egyaránt. A mázatlanok hidegen tartották a vizet, ezeket hordták a mezőre; a mázasokat inkább a házban használták. A hagyományos edényformák közé tartozott még a tál, a tányér, a laskaszűrő, a fazék. A régi fazekak mázatlanok voltak (parasztfazék), egy vagy két füllel. Egyéb háztartási edények is kikerültek az egykori margittai mesterek keze alól, mint a tejfeles csupor, a vizescsupor, a boroskancsó, a pálinkás butykos. Készítettek továbbá perselyt, virágvázát, virágcserepet, cserépaljat, csirkeitatót.

A fazekastermékek díszítményei Margittán: hullámvonalas és vonalas díszítés, a legkedveltebb díszítőmotívumok voltak a stilizált virágok: nefelejcs, szekfű, ritkábban margaréta, lóhere, gyöngyvirág és rózsa, valamint a madarak.

Alapszínnek legkedveltebb volt a sárga és barna különböző árnyalata, vagy pedig kanállal fehérföldből négy szabályos foltot öntöttek az edényre. Az alapozás simább és tömöttebb felületet adott, s ezen jobban érvényesült a díszítés is, melynek legkedveltebb színei a barna, a fehér, a fekete, a zöld és a kék voltak. Sárga alapra vagy a fehér foltokra világosabb színű (kék, zöld, világosbarna) díszítés került, barnás alapra sötétebb színeket (sötétkék, sötétbarna) használtak. Jellegzetesek voltak a szürkésbarna alapszínű, barnával és kevés kékkel virágozott edények.

A mesterség napjainkban

A Margittától 11 km-re fekvő Albis községben, Sárkány Szabolcs műhelyében él tovább a fazekasság. Munkájához a legjobb agyagot Révről (Bihar megye) szerzi be, a mintákat pedig a felesége, Sárkány Melinda írja. 2018-ban Nagyszebenben mutatták be cserépből készült főzőedényeiket, ahol első helyezést értek el a főzőversennyel egybekötött bemutatón.