O-IKT (Sport-Egészség-Turizmus-Ifjúság)
2018.12.01-2020.05.31.

ROHU-161

Körös- éri Tájvédelmi Körzet és a Csodarét

 

 Leírásuk

Az ország déli szögletét: Kelebia, Öttömös, Ásotthalom és Mórahalom környékének homok- és löszvidékét valamikor üde rétek, szikesedésre hajlamos buckaközök tagolták. A táj egykori arculatát ma már csak maradványfoltok őrzik. Ezek egy része helyi vagy országos védelmet élvez. A hatásosabb oltalom érdekében ezek a területfoltok - szám szerint tizenhárom -, 2013. januárja óta egy tájvédelmi körzetet alkotnak, ez a Körös-éri Tájvédelmi Körzet.

A 2223 hektár kiterjedésű tájvédelmi körzet egy hajdani természetes vízfolyás, a Körös-ér nevét viseli. A mai Körös-éri főcsatorna a környék felszíni vizeinek elvezetését szolgálja.

A tájvédelmi körzet északi sávja jellegzetes homoki élőhelyek sorozata.

Az öttömösi Baromjárás az ősi homoki legelők tekintélyes maradványa. A buckás területen mélyebb fekvésű nádasok, szikesedő pusztai foltok és homokpuszta-gyepek egyaránt előfordulnak. A Baromjárás a tájvédelmi körzet megalakulásáig helyi védelem alatt állt, s legeltetéses használata reményt nyújt értékeinek fennmaradására. A védelem alatt álló pusztát főként idegen fafajokból álló, telepített erdősávok tagolják, illetve keretezik.

Csongrád megye egyik legrégebbi védett területe az Ásotthalmi Emlékerdő, más néven Kiss Ferenc Emlékerdő. Ebben az 1944 óta védett, természetes eredetű fehérnyarasban több mint 100 éve nem történt jelentősebb emberi beavatkozás. Szárazodó homoki élőhely, amelyen az erdőállomány néhol visszahúzódik, s a homokpusztai tisztásokat homoki árvalányhaj, kései és tartós szegfű díszíti.

Sokkal későbbi (1993-as) az ásotthalmi Bogárzó védettsége, amely mély fekvésű, semlyékes terület a Bogárzó-csatorna mentén. A csatornát részben ültetett, részben természetközeli erdők szegélyezik. A tisztásokon álló öreg, odvas fűzfák festői látványt nyújtanak. Botanikai érdekessége a csipkés gyöngyvessző és a széleslevelű nöszőfű.

A Körös-éri Tájvédelmi Körzet déli területfoltjai többnyire az évtizedeken át szigorú elzártság alatt álló határsávban húzódnak. Közös jellemzőjük a buckaközök egykori vízgazdagsága. Ez annak az üledékföldtani sajátosságnak köszönhető, hogy a futóhomok-borítás itt már csak felszíni és egyre szakadozottabb, az alatta települt pleisztocén-végi lösz pedig viszonylag jobb vízzárást biztosít. Néhány km-rel délebbre – már a Vajdaság területén, a Palicsi- és Ludasi-tó vonalában – véget is ér a Duna-Tisza közi homokvidék, és ott simul bele Felső-Bácska lösz-síkságába.

Ugyancsak a Körös-érhez simul a Magyari-erdő és az átokházi tőzegbánya. Ezen a területen a szélsőségesen száraz homokbucka-tetőtől a nyílt vízállásig minden élőhely föllelhető. A Magyari-erdő java része telepített fenyves, természetes maradványfoltjai pedig száraz homoki élőhelyek. Jellegzetes fajai a báránypirosító, a homoki vértő, a homoki árvalányhaj stb. A tőzegbánya - jóllehet nyílt vízfelületekkel gazdagította az élőhelyet – felszabdalt egy errefelé már ritka élőhelytípust, a buckaközi lápot. A bányagödrökben tündérrózsa, míg a sekélyebb vizekben gazdag vízparti növénytársulás figyelhető meg. Védett halai a lápi póc és a réti csík. A tavi és mocsári béka, valamint a pettyes és tarajos gőte is felfedezhető itt. A víz a gém- és récefajok kedvelt költő- és táplálkozó helye is.

 A Körös-érre fekvő területfoltok utolsó tagja a Rívó-erdő és semlyék. A terület északi része tisztásokkal tarkított, ültetett tölgy- és szürkenyár-erdő. Aljnövényzetében a tarka sáfrány, az egyhajú virág és a tavaszi hérics szórványosan fordul elő. Déli része típusos semlyékes-fűzlápos terület.

Innen észak-keletre terülnek el az Ásotthalmi láprétek, amelynek egyik tagja a Csodarét. A Csodarét növénytani értékei miatt már korábban is országos védelem alatt állt. Itt virít minden évben a közép-európai viszonylatban egyedülálló állományú mocsári kardvirág, több tízezres tőszámmal, de ugyancsak említésre érdemes a fokozottan védett egyhajúvirág és pókbangó tömeges előfordulása is. További ritka és védett fajai a kornistárnics, a buglyos szegfű, a szibériai és a fátyolos nőszirom, a fehér májvirág. Valóban csoda, hogyan maradhatott fenn ez a fajgazdagság a nagyüzemi szőlőtáblák és szántóterületek szomszédságában.