Célunk a határ-menti kapcsolatok erősítése a tömegsport, a tájékozódási sportok, a sportág képzési módszertani fejlesztése, a sportág IKT fejlesztése területén. A sportág történetében a magyarországi klubok egyre több olyan sporteseményt szerveznek, amelynek helyszínéül határon kívül lévő területeket választanak, a terep adottságok kihívást jelentenek a versenyzők számára. Ez az igény itt az Alföldön erősebben jelentkezik, mivel közelebb találunk hegyeket a határokon túl, Erdélyben, vagy a Délvidéken, mint Magyarországon. Az Aradi Condor Klubbal több éve szoros együttműködésben dolgozunk, ezt szeretnénk továbbfejleszteni oly módon, hogy közös hosszú távú fejlesztési stratégiát tervezzünk, mind a versenyrendezés, mind az utánpótlás nevelés, térképhelyesbítés, IKT fejlesztések, képzések témakörében.
Cél az egészséges életmódra való nevelés, megelőzés, a helyi integráció erősítése a sport-, agro- és ökoturizmus fejlesztésével, a helyi értékek megőrzésével, a hagyományok ápolásával, a történelmi, irodalmi emlékek megismertetésével, a partnerség eszközrendszerével.
Egészségi állapotunk és a gazdasági, fizikai, társas, kulturális, eü-i ellátási, környezetünk kölcsönös egymásra hatásban vannak. Jellemző, hogy a halálokok több mint 40%-át a keringési és érrendszeri betegségek alkotják. A születéskor várható élettartam a férfiak esetében mélyen az EU átlag alatt van. A gyermekek elhízásának mértéke az elmúlt években a duplájára emelkedett. Célunk a testmozgás kultúrájának elsajátíttatása képzések és a személyes példamutatás alapján. Erre szeretnénk egy életformával felhívni a figyelmet, amely a tájékozódási futás eszközével közelíti meg az egészséges, felelősségteljes, környezettudatos életmód kérdéskörét, amelynek kimenete lehet a munkaképesség hosszú távú megőrzése, a generációk, a család kapcsolatának erősítése, a fiatalok természet szeretete, a helyi és határ menti integráció erősítése a sport szakmai fejlesztésével a hagyományok ápolásán keresztül.
Megvalósító partnerek
- Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete
- Tájékozódási Futásért Alapítvány
- Kondor Klub Arad
Célcsoport:
A programterületen élő sport turizmus iránt érdeklődő-, sportklubok elkötelezett tagjai és fizetőképes családok, közösségek, fogyatékkal élők, elsősorban fiatalok a határ mindkét oldaláról, akik majd igénybe veszik az új szolgáltatásokat. Itt elsősorban azokra a családokra gondolunk, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy távoli országokban nyaraljanak, viszont szeretnének különleges környezetben sportolni, üdülni. Ők azok, aki vendégként egyre nagyobb lelkesedéssel térnek majd vissza a programterületre, és ajánlják azt majd ismerőseiknek, barátaiknak. Fontos, hogy számukra olyan multimédiás és ismeretterjesztő anyagokat (pl. filmek, térképek, portál) biztosítsunk, amelyeken keresztül hitelesen és részletesen megoszthatják az élményeiket, és ezzel másokat is arra ösztönözzenek, hogy ellátogassanak a térségbe és szabadidős tevékenységüket erre a régióra szervezzék.
Közvetett célcsoportok
A projekt másik célcsoportját azon személyek képezik, akik képesek összefogni az egyes kis települések lakosságát annak érdekében, hogy segítsenek feltárni és népszerűsíteni az egyes településeken fellelhető, ám ez idáig rejtve maradt értékeket, lehetséges idegenforgalmi objektumokat. Ezek a személyek az úgynevezett „helyi hősök”, akik gyakran teleházasok, művelődési házak vezetői, pedagógusok, illetve civil szervezetek, vagy társadalmi vállalkozások munkatársai is egyben. Ők azok, akik be tudják vonni az egész a lakosságot, köztük a gyerekeket a helyi értékek felkutatásába és dokumentálásába.
Összesen 8 településen (3 magyarországi + 5 romániai), több mint 60 fő számára fogunk webináriumon képzést tartani, ami a technikai tudás átadása mellett egy közösségszervező erőt is közvetíteni fog. A projektben részt vevő személyek képesek lesznek összefogni, új szolgáltatáscsomagokat javasolni, és marketingjükben segíteni a településükön működő turisztikai vállalkozásokat, gazdálkodókat, civil szervezeteket.
A projekt harmadik célcsoportjaként a határ mindkét oldalán olyan természetben űzhető tájékozódási sport klubok munkatársait edzőit, aktivistáit, önkénteseit szólítjuk meg, akik a projekt rendezvényein, képzésein részt vesznek, majd környezetükben az itt megszerzett információkat, tudást átadva tanítványaiknak a projekt eredményeit hasznosítják, társadalmi hatását növelik.
Válassz egy életformát….
A sportágról…
A legősibb sportág - a tájékozódási futás. Az ősembernek az élete függött attól, hogy üldözői elől vissza tudott-e menekülni védelmet nyújtó barlangjához, vagy eltalált-e számára fontos helyekre. A mai embernek is alapvető a tájékozódás: legyen az eligazodás egy ismeretlen városban nyaraláskor, útvonal megtervezése egy hivatalos út alkalmával vagy csak egy bevásárlás a szupermarketben. A tájékozódás mindennapi szükségletünkké, készségünkké vált. A futásról, testmozgásról pedig sajnos egyre inkább leszoktunk. Sportágunk - a tájékozódási futás, röviden tájfutás - lehetőséget ad e két, különböző (szellemi és fizikai) készség együttes próbára tétel
Szellemi és fizikai feladatot kell egyszerre megoldani: A versenyzők egy számukra ismeretlen versenypályán haladnak végig, mely természetes környezetben, erdőben, parkban vezet. A térképen megjelölt ellenőrző pontokat kell - meghatározott sorrendben - megkeresni a terepen, és a legrövidebb idő alatt a célba érni. A tájfutásban az élsport és a családi szabadidősport ideálisan ötvöződik. A korcsoport-beosztás (a 10 éves gyermekektől a 21 és feletti felnőttekig 2 évenként a 35-ös szenior korcsoporttól kezdve akár 90 évesekig 5 évenként lehetővé teszi, hogy a család minden tagja megtalálja a maga közösségi- és versenyfeladatát, ellenfeleit. A tájfutás generációk sportja, egy életforma.
Ki lehet tájfutó?
Mindenki. Gyermektől a nagyszülőig, aki szereti a természetet, aki szereti a kihívást, aki szereti a mozgást, a futást, aki szereti a változatosságot, aki szereti a sportot.
Hol lehet tájfutni?
Bárhol, mivel a tájfutók „sportpályája” mindig a térképen ábrázolt terület. A tájfutók sportlétesítménye a természet, akár hegyes, akár dombos vagy alföldi sík a terep. De egyre többször a városokban is találkozhatunk tájfutókkal.
Milyen elméleti felkészültség kell a tájfutáshoz?
Ahhoz, hogy valaki egyedül tájékozódjon, meg kell tanulnia a térképet olvasni és a tájolót használni. De a sportággal ismerkedőknek lehetőségük van kísérővel teljesíteni a pályát, vagy szalagos pályán is indulhatnak.
Mikor érdemes elkezdeni a tájfutást?
A tájfutással való ismerkedést érdemes már 8-12 éves korban elkezdeni, de a sportágba való bekapcsolódásnak felső korhatára nincsen. Ezt bizonyítják azok a versenyzők, akik életük derekán vagy még később ismerkedtek meg a sportággal.
Az első verseny…
A tájfutó egy speciális térképet kap a terepről. Háromszög jelzi a rajtot, a dupla karika a célt. A rajt és a cél között körrel jelzik az ellenőrző pontokat, amelyek össze is vannak kötve. A pontfogás sorrendje kötelező, ha valaki egy pontot is kihagy, kizárják a versenyből. A pontok között a térkép alapján kell elnavigálni, más segítség nincs a terepen.
A rajtba a célból szalagozáson lehet kijutni. A térképet a teljesítendő pályával csak a rajt pillanatában kapják meg a versenyzők. Mindenki maga visz tájolót (iránytűt), ami a helyes térképforgatáshoz és az iránymenetekhez szükséges.
Az azonos pályán indulók 2-3 percenként indulnak, hogy egyénileg teljesítsék a pályát. Az nyer aki a legrövidebb idő alatt fogja meg sorrendben a pontokat. Az időméréshez egy speciális chipes rendszer szükséges.
Hasznos linkek kezdőknek:
http://tajfutas.hu/tajfutas/pontmegnevezes
http://tajfutas.hu/terkepjelek/
http://tajfutas.hu/tajfutas/szoszedet
https://www.youtube.com/watch?v=9ZmYCvMTmQI&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=__LRJgU0I5E
https://www.youtube.com/watch?v=MQoCeb3x5_8
https://www.youtube.com/watch?v=H3TLmTNOb5E&t=88s
https://www.youtube.com/watch?v=R3hOMnxGXxA
https://www.youtube.com/watch?v=dmmPXg8_Ewo&feature=youtu.be