Székelyhíd; pincesor

Székelyhíd évszázadokon át birtokközpont, és az érmelléki szőlőművelés egyik fő települése volt. A bortermelésre vonatkozó első feljegyzés a 16. század végéről származik. A leghíresebb bortermelő gróf Stubenberg volt, aki kastélyának hatalmas pincéjében palackozta a bort. Az érmelléki „Kitünő zamatu pecsenyebor, mely főleg a bakator-szőllő külön szüretelése által nyeretik, csakhogy 5-10 évig is eltart, mig zamatja teljesen kifejlődik.” – írja a Pallas Nagylexikon 1894-ben.

Története

A város határában több pince- és pajtasor volt a Kisvecseri domb oldalában, az Újhegyen, a Cservölgyben, a Kutyavölgyben, a Szurdokban, a Nagyhegyen és a Zajgóvölgyben. A Kisvecseri hegyen és az Újhegyen inkább pajták voltak, elvétve pincék, a többi szőlőhegyen inkább pincés pajták. A Nagyhegyről 1868-ban kiadott térkép az ott található pajták sokaságáról tanúskodik. Ezek többsége a kollektivizálás után elpusztult, különösen a pajták. A debreceni és nagyváradi szőlőtulajdonosoknak Székelyhídon nyári laknak beillő pincés pajtáik voltak. Pincék nem csak önálló építményként léteztek az Érmelléken, egész sorokat alkotva, hanem voltak olyan régi építésű parasztházak, melyek tornáca alatt volt a pince. Továbbá nagy számban találhatók különálló pincék az érmelléki házak udvarán, melyek szintén az épített örökség részei.

Jelene

A beltelki pincesorok többségükben megmaradtak - városon belül jelenleg 10 pincesor van – és a népi építészet különösen értékes részét képezik. Székelyhídon a régi pincék falazata és oromzata téglából készült és többségük présház nélküli. Az oromzat alakja lehet egyenes, félköríves, szegmensíves, háromszögletű vagy sokszöges lezárású, gyakran tégla kiugrásokkal díszített. Az ajtók többsége rácsos kialakítású kovácsoltvas ajtó, díszes zárható lemezzel és kulcslyuktartóval. A kulcslyuktartók és az ajtószárnyak is finom megmunkálással, díszekkel készültek, melyekben ma is gyönyörködhetünk.